Az alábbit még szilveszterkor írtam. Az új évre egészséget és sok tartalmas találkozást kívánok: induljon már be végre valami a toporgásból! Csírsz!
...
Nemrég még november volt, tizenegyedike, Márton napja,
lámpásünnep. Libasültet is ettünk. Aztán
december lett és éjszaka járt nálunk a Mikulás is, és volt adventi sütés
Omával és gyertyagyújtás és még egy bukszust is sikerült túldíszíteni előkarácsonyozás címén… (a
képen a fazék oldala kiretusálva, a lakás többi négyzetmétere már messze nem volt
fotogén állapotban). Jelentetik: idén elmaradt az adventi naptár nyitogatása,
mi több maga a naptár is! Nem, erre már nem voltam képes és a többi körítés sem
esett jól. A tavalyi gyászos karácsony után már a fenyőillat sem fogodzó. Igaz, az sosem volt... Sallangmentesítés. A gyertyák meg égjenek csontig, pont!
Az igazi angyal, ó, csak az
Aranyhahajú, csak ahogy tesz-vesz és a nap fénye megcsillan vágatlan fürtjein,
ah! Teher-e neki, hogy rajta van az angyalpor?
Hüledezve hallom a petárdákat; nekem már a szilveszter se!
Ez se! Tavaly is milyen volt az éjfél: észre sem vettem, annyira belefedkeztem a gyászbeszédírásba.
Visszatekintő: Last Christmas
Még fel sem fogtuk jóformán. Döbbent, fagyott csend. Mégis,
valami meghitt, valami igazi rész a misztériumból, hogy születés és halál
egybeér? A telefon se csörrent napokig, senki nem kívánt semmit; mit is lehetne
a halálba?
Idén se küldtem képeslapokat, se. Hogy a halálba volt erőm tavaly adventi naptárt
készíteni, amit aztán a haldoklónál töltött napok miatt el is felejtettünk
kibontani?! Még le is
fotóztam: lájfsztájlmagazinba illően! Fel se fogtuk, hogy miben vagyunk, hogy
a napok egyre csak fogynak és nem lesz már itt karácsonykor…
Most se fogom: csak telnek a napok, évszakok, ünnepnapok.
Nézegetem a fotókat. Ezt hogy bírtam? Ès még fotót is csináltam, csak jók
legyenek a meghittséget sugalló fények! Atyaég!
A szilveszterezést most már töröljük el, legyetek szívesek!
Le a petárdákkal!
